VA vállalkozóvá válásom története
Nem mondhatnám, hogy amióta az eszemet tudom, erre a pályára készültem, de valahogy mégis viszonylag egyenes volt az út.
Mindig is volt bennem vezetői ambíció, már az iskolában is kitűntem a társaim közül, magasságommal is és azért is, mert szerettem megoldani a dolgokat, rávezetni a környezetemben lévőket a megoldásra, vagy akár kész megoldást nyújtani.
Magánéletemben és munkám során is nagy híve vagyok az online megoldásoknak, szeretek is ezekkel “molyolni”, utánanézni, bővíteni a tudásom és elintézni olyan ügyeket, amiket korábban személyesen, hosszadalmasan és bonyolult módon lehetett csak. Ilyenek például az ügyfélkapuval intézhető hivatalos ügyek és az online ügyviteli szoftverek.
Informatika szakon érettségiztem, ezután Gazdasági informatikus és Irodavezető végzettséget szereztem, amivel tulajdonképpen már akkor megalapoztam, hogy egyszer online vállalkozástámogató lehessek.
Az iskola után szinte első munkahelyemen, egy gépipari cégnél helyezkedem el irodavezetőként, ahol - kisvállalkozás lévén - nagyon sokrétű feladataim voltak. Itt különösen kapóra jött, hogy mindent meg akarok oldani - azt hiszem bátran mondhatom, hogy szinte kivétel nélkül sikerülni is szokott.
Évekkel később találkoztam a “Virtuális Asszisztens” kifejezéssel, valamint egy képzéssel, amivel az addig megszerzett tudásom és tapasztalatom még tovább tudtam szélesíteni. Nagyon izgalmas és értékes időszak volt az online tanfolyam elvégzése.
Időközben ráeszméltem, és rá is vezettek, hogy családtagjaim és barátaim is rendszeresen fordulnak hozzám olyan problémákkal, melyekre tudok nekik megoldással szolgálni.
Nagymamám egyszer azt mondta: “...nem is tudom mihez kezdenék, ha nem tudnálak felhívni, amikor ilyen gondom van.” Ez a mondat adta végül az utolsó lökést ahhoz, hogy önálló tevékenységbe kezdjek, így lehetőségem nyílt segíteni olyan emberek, vállalkozók életét, akik nem rendelkeznek hozzám hasonló tudással, tapasztalattal, vagy éppen nem szívesen foglalkoznak adminisztratív feladatokkal.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése